A verseny utolsó szakasza káprázatos magyar birkózást hozott. Rizmajer a bronzmérkőzésen, Kiss Balázs pedig a fináléban tartott akcióbemutatót - állásból. A mindvégig remekül birkózó, még junior korú Rizmajer tulajdonképpen végig hajigálta horvát ellenfelét, és nagy közönségsikert aratva lett a 96 kg bronzérmese. Ugyanott az aranyért Kiss Balázs és az ukrán Timcsenko lépett szőnyegre. Alig tették meg az első lépést, már az ötödik másodpercben repült az ukrán - Kiss válldobása nyomán. A második menetben kicsit többet kellett várnunk, de megint nem a térdelő helyzetre. Világbajnokunk levitte ellenfelét, majd meg is pörgette. És az ünneplés már a végső dudaszó előtt megkezdődhetett. A verseny végén Struhács György szakágvezető így értékelt: „Még jobb lehetne az eredmény, ha rápihentünk volna. Akkor azonban értékes napokat tékozoltunk volna el a magas színvonalú nemzetközi edzőtáborból. Az Európa-bajnokságra pihent csapat utazik majd." Első nap: 60 kg: Komáromi Ede /Eger/ (kiesett), Kozák István /Cegléd/ (kiesett), Jäger Krisztián /BVSC-DEGA-Tát/ (sérülés miatt nem indult),
74 kg: Bácsi Péter /FTC/ (kiesett), Madarasi Gábor /Eger/ (kiesett), Kun Renátó /FTC/ (kiesett), Hlavati Dániel /BVSC-DEGA-Tát/ (kiesett), Lőrincz Viktor /Cegléd/ (sérülés miatt nem indult),
84 kg: Fodor Zoltán /FTC/ (kiesett), Dajka Zsolt /Kecskemét/ (kiesett), Vasas Zoltán /FTC/ (kiesett), Antunovics László /Érd/ (kiesett), Deák Bárdos győzelemmel rajtolt 2010.03.06. 10.00
Reggel nyolckor kezdődött a verseny a 60, a 74, a 84 és a 120 kg-ban. Jäger Krisztián sérült mutatóujja javult ugyan, de annyira még nem, hogy szőnyegre is léphessen a 60 kg-ban. A sorsolás úgy hozta, hogy négy magyar vívott selejtezőt. Ketten nyertek, ketten vereséget szenvedtek. Dajka Zsolt (84 kg) ellen a harmadik menetben levitellel és bebillentéssel szerezte meg a sorsdöntő pontokat a lengyel Janikowski. Deák Bárdos Mihály mindkét menetben nagy fölényben volt a bolgár Ivanov ellen: az elsőben térdelő helyzetből megpörgette, a másodikban egy bágyadt kísérletet sikerrel kontrázott meg.
Selejtezők
60 kg: Konsztantyin Balicki (ukrán) - Kozák István 1:0, 3:0 74 kg: Kun Renátó - Radzsbir Csika (indiai) 4:0, 2:0 84 kg: Damian Janikowski (lengyel) - Dajka Zsolt 2:1, 0:1, 3:1 120 kg: Deák Bárdos Mihály - Ivan Ivanov (bolgár) 2:0, 3:0 Bácsi is bekezdett
2010.03.06. 11.20 Most már pörög a verseny a szombathelyi Arena Savariában. Kár, hogy a nyolcaddöntőből a magabiztosan kezdő Bácsi és Fodor mellett csak Komáromi Edének és Antunovics Lászlónak sikerült továbblépnie. Három fiatal versenyzőnk is alulmaradt - igaz, Madarasi a világbajnok bolgár Janakievtől szenvedett szoros vereséget, míg Hlavati menetet nyert rutinos cseh legyőzője ellen.
A fiatalokról Bacsa Ferencet, az utánpótlás-bizottság vezetőjét kérdeztük. Nem volt elégedetlen. „Ennek a versenynek az a legfontosabb célja a részükre - mondta -, hogy felmérjék, hol tartanak, mit tudnak megvalósítani a tanultakból. Jellemző, hogy Vasas Zoli a mérkőzése után éppen azt elemezte, hogy mit kellett volna másképp csinálnia. Vagyis úgy, ahogy tanácsoltuk neki..."
A külföldi szereplők közül a 66 kg-os azeri olimpiai és világbajnok, Farid Manszurov - akárcsak tavaly - a 74 kg-ban indul Szombathelyen. A 84 kg-ban Scsackih, az ukrán világbajnok három eseménytelen menetben kikapott a fehérorosz Kikinovtól, míg az egyebek között olimpiát is nyert orosz Misin 5:0, 7:0-ra verte a szerb Bojanicsot. A súlycsoport nagy meglepetését a kolumbiai Mosquera szerezte, aki 1:0-ra megnyerte az első menetet az amerikai Knox ellen, majd a másodiknak egy látványos, ötpontos hátsó emeléssel vetett véget.
Nyolcaddöntő
60 kg: Komáromi Ede - Makszim Kajarszki (fehérorosz) 0:1, 1:0, 2:0 74 kg: Bácsi Péter - Kim Dzsin-hjeok 0:1, 2:0, 1:0 74 kg: Javor Janakiev (bolgár) - Madarasi Gábor 1:0, 2:0 74 kg: Tomás Sobecky (cseh) - Hlavati Dániel 1:0, 0:2, 3:0 74 kg: Andy Bisek (amerikai) - Kun Renátó 1:0, 1:0 84 kg: Alhazur Ozdev (kazah) - Vasas Zoltán 3:0, 1:0 84 kg: Fodor Zoltán - Petar Balo (szerb) 1:0, 1:0 84 kg: Antunovics László - Rune Nilsson (dán) 2:0, 1:0 120 kg: Deák Bárdos Mihály ellenfele a Nagydíj tavalyi győztese, a vb-bronzérmes török Riza Kayaalp lesz.
Szabadfogás, 74 kg : 1. forduló: Lumia Carmelo (olasz) - Molnár Bálint tus a 2. menetben, Hatos Gábor - Dusan Brnbák (szlovák) tus az 1. menetben
Az egyenes ág számunkra véget ért
2010.03.06. 12.40 A folytatás - nem kis bánatunkra - már csak egyetlen magyar győzelmet hozott az egyenes ág. Bácsi mindkét menetben három pontért emelte az azeri Huszejnovot, így jutott a negyeddöntőbe. (Az előző részben tévesen jeleztük a fordulót, Bácsi a dél-koreai ellen még a 16 közé jutásért nyerte meg). Az elődöntőbe egyetlen magyar sem jutott el. Fájó vereséget hozott Fodor Zoltán mérkőzése az ukrán Ganaga ellenében. Struhács György szakágvezető csak részben mentette fel versenyzőjét: „Hiányzott belőle az erő és a lendület - mondta. - Ennek feltétlenül oka az, hogy a korábbi bokasérülésén túl a héten még meg is fázott, de bizonyos szakmai tanulságokat is érdemes levonnia Zolinak."
Párhuzamosan zajlott Bácsi és Deák Bárdos mérkőzése. És sajnálatos módon párhuzamos volt a vereség módja is: mindkét birkózónkat kiléptette a szőnyegről az ellenfél, miáltal mindketten menetet, s végső soron mérkőzést is veszítettek, mert a térdelő helyzetet egyikük sem tudta értékesíteni.
A 74 kg-ban a Kun Renátó ellen győztes amerikai Bisek 1:0, 1:3, 1:0-ra megverte az azeri Manszurovot is. Ezzel megnyílt a vigaszág lehetősége. A délelőtti programból hátralévő időben azért kell szorítanunk, hogy számunkra kedvező eredmények szülessenek, és minél több magyar birkózhasson a bronzért.
Nyolcaddöntő
74 kg: Bácsi Péter - Rafik Huszejnov (azeri) 3:0, 4:0
Negyeddöntő
60 kg: Stig André Berge (norvég) - Komáromi Ede 2:0, 1:0 74 kg: Alekszej Ivanov (orosz) - Bácsi Péter 1:0, 1:0 84 kg: Mihail Ganaga (ukrán) - Fodor Zoltán 1:0, 2:0 84 kg: Vlagyimir Gegesidze (grúz) - Antunovics László 1:0, 1:0 120 kg: Riza Kayaalp (török) - Deák Bárdos Mihály 1:0, 1:0 Szabadfogás,
74 kg: 2. forduló: Hatos Gábor - Molnár Bálint 7:0, 6:0, Dusan Babrnák (szlovák) - Lumia Carmelo (olasz) 2:0, 1:0 74 kg: 3. forduló: Hatos Gábor - Karmelo Lurnia /ITA/ (második menetben Hatos nyert tussal), Molnár Bálint a szlovák Babrnak Dusannal birkózott, ám két menetben kikapott! 2010.03.06. 13.00
Hiába szurkoltunk, majdnem minden esély elúszott, hogy magyarok birkózzanak a vigaszágon. Egyedül a 120 kg-ban sikerült, de ott sem könnyen. A Deák Bárdost legyőző török Kayaalp ellen az ukrán Olekszandr Csernecki 5:0-ra nyerte az első menetet, és a vb-bronzérmes csak nagy küzdelemben fordított. Így a magyar Európa-bajnok az ukránnal küzdhetet meg a nap egyetlen magyar érméért.
Bronzmérkőzés: 120 kg: Deák Bárdos Mihály - Olekszandr Csernecki (ukrán) 2:0, (második menetben az ukrán feladta)
A döntők párosítása
60 kg: Almat Kebiszpajev (kazah) - Haszan Alijev (azeri) 74 kg: Emil Szarafetgyinov (orosz) - Simagi Guliasvili (grúz) 84 kg: Mélonin Noumonvi (francia) - Alekszej Misin (orosz) 120 kg: Riza Kayaalp (török) - Radomir Petkovics (szerb)
Képek a versenyről>>>
Forrás: Szekeres István és Puskás Attila helyszíni online tudósítása |