|
Bár a sajtó nem sok figyelmet szentelt e számunkra jeles eseménynek, azért 2010. június 29-én megalakult a Birkózó Bajnokok Tanácsa.
A testület Növényi Norbertet, az 1980-as moszkva olimpia kötöttfogású bajnokát választotta elnökének.
Honlapunk Növényi úrral beszélgetett…
Norbert! Miért van egyáltalán szükség a Birkózó Bajnokok Tanácsára? - Mielőtt erre válaszolnék, hadd húzzam alá, mekkora megtiszteltetés számomra, hogy először is engem kértek fel e tisztség betöltésére, másodszor pedig: meg is választottak - hangzott az olimpiai bajnok válasza. - Egyértelmű, a dicső múltú magyar birkózás mai helyzetében óriási szükség van arra, hogy azon kiváló sportolók és mestereik is véleményt alkothassanak, majd azt közzé is tegyék. Jelenleg nem olyan gazdag a magyar birkózás, hogy mindazt a tudást és tapasztalatot amit felhalmoztak figyelmen kívül hagyjuk, érdemben ne foglalkozzunk velük…
És miért éppen most határozták el a BBT létrehozását? - Nézzék, ismerve az elmúlt tizennyolc év gondjait, mondhatnám számos botladozását, érthető a BBT létrejötte. Ne kerteljünk, korábban lényegesen eredményesebben szerepeltek a válogatottjaink a világversenyeken. Hadd emlékeztessek arra, a magunk mögött hagyott tizennyolc esztendőben mindössze két nagyságot adtunk a világelitbe. Majoros Istvánt, a 2004-es athéni olimpia aranyérmesét, továbbá Kiss Balázst, aki 2009-ben világbajnoki címet szerzett nemzetünknek. Rögvest leszögezem: nem lebecsülendőek a magunk mögött hagyott csaknem két évtized magyar Európa-bajnokai, illetve további, világversenyes érmesünk teljesítménye sem, ilyen gondolat távol álljon tőlem, de a magyar birkózás múltja alapján ennél azért sokkal, de sokkal többet reméltünk.
Hadd vessük közbe, a rendszerváltás után más magyarországi sportágak sokáig csak keresték az útjukat! - Ez vita nélküli tény. Csakhogy közülük több meg is találta azt..! Velünk ellentétben... Ha arra gondolok, a birkózás a honi küzdősportágak népszerűségi listájának a végén kullog, nem is túloztam. Fölösleges felsorolni, micsoda pompás szárnyalás a kajak kenusoké, az úszóké, nem beszélve az utóbbi három olimpián verhetetlen vízilabda-válogatottunkról, de a vívók sem szégyenkezhetnek, és e sorból az öttusázókat se hagynám ki. Ami pedig a küzdősportokat illeti, nos, böngésszék a cselgáncsozóink eredménylistáit, tanulságos, remek olvasmány, de az ökölvívóink is kitettek magukért.
Az MBT netán egyfajta szövetségi feladatokat kíván ellátni? - Szó sincs erről. A céljaink között azt fogalmaztuk meg, hogy népszerűsítsük szeretett sportágunkat, továbbá nyomatékosan felhívjuk a szövetségi vezetés figyelmét az elkerülhetetlen reformok végrehajtására. Ha csak ezt a két alapvető elképzelésünket említem, máris utaltam arra, hogy a magyar sport új koncepciójába nekünk is be kell(ene) illeszkednünk.
Ön netán úgy véli, hogy a magyar birkózásban nem létezik az elvárt egység? - Jó, hogy ezt felvetik. Nem úgy vélem, hanem tudom! Bizony idestova két évtizede kettészakadt a honi birkózás tábora. Jó lenne az egységet újra helyreállítani. Remek érzés volt látni, hogy a BBT alakulásán részt vett közel harminc személy. Olyanok, akik a birkózásért sokat tettek. Jobbnál jobb javaslatokkal álltak elő. Messzemenően egyetértettem például az olimpiai ezüstérmes, háromszoros világbajnok, Eb-aranyérmes Komáromi Tiborral és a székesfehérváriak képviseletében megjelent Orbán Győzővel, akik kifejtették, hogy e megosztottság mélyen káros. Erősen bízom abban, hogy a gondolataik nem pusztába kiáltott szavak. Köszönöm a részvételt ezen az eseményen, mert alakuló összejövetelünkön pozitívan gondolkodtak, tisztességesen néztek szembe a (komor) valósággal, és sugárzott belőlük a tenniakarás vágya. Hadd húzzam alá: a Birkózó Bajnokok Tanácsa minden olyan sportoló, edző, vezető előtt nyitva áll, akik egyetértenek a most is megfogalmazott céljainkkal.
Nem gondolja azt, hogy ezzel szembemennek a Magyar Birkózó Szövetséggel..? - Remélem, az említett testület ezt nem támadásnak fogja fel. Ha józanul gondolkodnak - hiszem, erre még képesek... -, akkor tudomásul kell venniük, hogy manapság már homlokegyenest másként kell dolgozni, amint azt most ők teszik.
Úgy hallottuk, egy bajnok minimum hiányzott, mégpedig Hegedüs Csaba. - Így igaz. Csakhogy a szövetség elnökeként neki is része van abban, hogy a - többször említett - tizennyolc év során nem úgy ment a szekér, ahogyan azt szeretnénk. De ha már ezt felvetette! Én pedig azt hallottam, hogy most a szövetség is valamiféle hasonló bajnoki testület felállításán töri a fejét. Ha már követnek bennünket, azt ajánlom: a magyar birkózást úgy lendítsék fel, amiként arra - hatalmi pozíciójukban - lehetőségük lenne. |